dupla album

Az új koncepciós duplalemez, a „Living in the Gap és Hungarian Pictures” pont erről a társadalompolitikai jelenségről szól, arról, hogy társadalmunk megoszlott a véleménybuborékok és visszhangkamrák véleménypusztítása miatt.

Az összetartásért és a széthúzás ellen szóljon a dal.

Ez egyfajta mentális vérfertőzés: homogenizáció az eszmék nemzetközi porondján a dialektika és az individuális társadalmi továbbfejlődés helyett. Ennek a sokféleségnek jelen kell lennie a társadalmi-politikai vitákban. Ezzel veszi fel a harcot a progresszív rock tartalma és virtuóz formája. Egy pluralista társadalomban képesnek kell lennünk arra, hogy toleráljuk az új és a mainstreamtől eltérő utakat, és mérsékelt, differenciált módon tükrözzük a különböző véleményeket. A nyilvános diszkurzus azonban manipulálható, amikor a tudás- és kompetencia-alapú vitákat buborékok és visszhangkamrák pusztítják el, és a szélsőségességek támogatottsága sok helyen hisztériát idéz elő a világban. A történelem megtanította nekünk, hogy nem engedhetjük meg „az intolerancia toleranciáját”.

„Egy szakadékban élünk, egy nagy szakadékban amit most át kell hidalnunk. Hír- és véleménybuborékokban, visszhangkamrákban.”

Kell az “öreg lázadók” a “Woodstock-i gyermekei”. Itt arról a szabadságvágyról kell énekelni amit a pesti srácok 56-os és 89-es harca testesített meg. Erről az erkölcsi tartásról szól itt a zene.

“Régi lázadók vagyunk új álommal, vagy új lázadók régi álmokkal?”

Ki kell állnunk a békés, szabad világért, és át kell adnunk a fáklyát a következő generációnak! Sok a tennivaló marad a „Fiatalabb lázadók” számára.

„Now young rebels shall rule the world to steer us away from what we have burned“

„We´ve smoked the twine and chopped up a line. And you pay the dues, you´ll pay the fine. We did the crime. But you will do the time“.

A fajgyűlölet, az antiszemitizmus és a korlátlan kapzsi egoizmus fokozza Frankfurttól New Yorkig a társadalom egyensúlytalanságát. Erről szól a “Too Much Pride ” is. Esélyünk volt arra, hogy egy ember-, család- és munkaközpontú humánus piacgazdaságot építsünk világszerte. Ehelyett manapság az egoizmus és a kapzsi kaszinókapitalizmus jelenlegi állapotát tapasztaljuk, amely még a társadalmi hozzáadott érték megsemmisítéséből is profitot generál.

A véleménybuborékok és visszhangkamrák hazugságai új vélt valóságot teremtenek, így az élet egy vásári cirkusszá válik az olcsó közhelyek miatt.

Értékkánonunk elismeri azt is, hogy az emberi méltóság sérthetetlen, és, hogy a szólás és a vélemény szabadságát tiszteletben kell tartani és meg kell védeni. Az egyenlő jogok mindenki számára azt jelentik, hogy nem tolerálhatjuk az intoleranciát.

A globalizált világban egyre inkább megkérdőjelezik a haza, a kultúra és a gyökerek meghatározását: „Where we belong”. Erről írtam a dalt. A haza, a szeretet és a gyökerek vonzatáról.

A buborékok és a visszhangkamrák révén egyre inkább elveszítjük a társadalmi összetartás egységét. Különösen most a művészeket, de újságírókat is arra hívunk fel, hogy hidakat építsenek mindenütt, ahol repedések jelentkeznek.

A tinédzser álmok a valódi álmok, mert a napi korlátok figyelembevétele nélkül épülnek.

De mi történik azokkal az álmokkal, amik az évek múlásával jönnek és miként kezdjük felvállalni a felelősséget, amikor a pragmatizmus és a napi felelősség diktálja gondolkodásunkat?

A „Wake Up” egy ébresztés, amely sürget minket, energikusan emlékeztetnünk kell magunkat a lángoló szívű Petőfi Sándor vagy Ady Endre verseire, amikor még szabadon álmodhattuk a szabadságról és a békéről alkotott vágyainkat. Ezzel a lelki töltettel és Bartók Béla szellemiségével át fogjuk hidalni a szakadékokat Kelet és Nyugat, Észak és Dél, falu és város, idősebb és fiatalabb között.